2009. július 16., csütörtök

Mi is az a stroke, vagyis a szélütés?

Az immunrendszerünk mint egy anyatigris védelmez minket, nehogy megbetegedjünk. Megvéd minket minden rossztól. De hogyan is működik ez a bonyolult rendszer. Míg vesénket, májunkat értjük, hol vannak, mit is csinálnak, addig az immunrendszerünk egy rejtélyesnek tűnik.

Tudta, hogy stroke, más néven a szélütés felelős minden harmadik halálesetért? Tudta, hogy három esetből kettő megelőzhető lenne, ha még időben felismerjük a tüneteket, és azonnal mentőt hivunk?

A szélütés az agy vérellátási hiányossága következtében létrejövő működészavar, mely maradandó károsodásokat vagy halált okozhat. Alapvetően két formája ismert:

- az agyi infarktus, mely az esetek kb. 80%-ában fordul elő, ekkor az adott agyterület nem kap elégséges vért a funkciók ellátásához, illetve
- az agyvérzés, az esetek kb. 20%-ában, amikor vér lép ki az érpályából és így roncsolódik az agyállomány.

Egyre többen hívják a mentőket, amikor a szélütés tüneteit észlelik. ... Az emberek sokkal bátrabban nyúlnak a telefon után, sokkal hamarabb kérnek segítséget. Jól tudják, hogy minden perc számít, hiszen, ha három órán belül sikerül a betegnek eljutnia a legközelebbi Stroke központba, úgy sokkal nagyobb esélye van a túlélésre." - mondta Dr. Mikola László, a Magyar Stroke Alapitvány munkatársa.

Tünetei


Legtöbbször a reggeli vagy délelőtti órákban alakul ki. Nagyon fontos, hogy ha a szélütés gyanúja felmerül, azonnal hívjunk mentőt. Minden perc számít, mivel mielőbb kórházba kerül a beteg, annál nagyobb esélye van a túlélésre, és arra, hogy a tünetek teljesen elmúljanak.

A következő tünetek mutatkozhatnak, melyek lehetnek múló jellegűek vagy maradandóak:
  • féloldali végtaggyengeség vagy bénulás
  • átmeneti látásvesztés az egyik szemen
  • kettőslátás
  • látótérkiesés
  • beszédzavarok, szóformálási nehézségek
  • zavartság, szédülés, fejfájás
  • hirtelen fellépő eszméletvesztés
Felismerése:

3 egyszerű kérdés feltevésével lehet tesztelni, hogy a személynek stoke-ja van-e:
  1. Meg kell kérni, hogy MOSOLYOGJON!
  2. Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot!
  3. Meg kell kérni, hogy EMELJE FEL MINDKÉT KARJÁT!

A bizonyosság kedvéért meg lehet még kérni, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT. Ha kicsavarodik vagy egyik oldalra ferdül, az is a stroke jele.

A kérdések alapján feltérképezett tünetek fontos információval szolgálnak a kiérkező orvos számára, mert ebből be tudja azonosítani, hogy az agy melyik része érintett, hol lehet az érelzáródás.

Azoknál az embereknél, akiknél már volt korábban szélütés, tízszer akkora a kockázat egy esetleges újbóli stroke esélyére, mint egy egészséges embernél.

Azok a befolyásoló tényezők, amelyek az életmóddal állnak összefüggésben csökkenthetők, ezzel a stroke kialakulásának az esélye is csökkenthető.

Életmódbeli tényezők, melyek tudunk változatatni:

Dohányzás: rizikójuk kétszeres, de az erős dohányosok esélye ennél jóval nagyobb.
Alkohol: Több, gyakran ellentmondó közleményből levonható és ma már elfogadottnak tekinthető végső következtetés szerint az alkoholfogyasztás és a stroke között meghatározható összefüggés alapján a mérsékelt (maximum: bor 240 ml/nap, sör 720 ml/nap, ) alkohol fogyasztása nemtől függetlenül némileg csökkenti a stroke rizikóját. A krónikus alkoholizmus hatása viszont ezzel ellentétes: nagymértékben növeli a stroke rizikóját.
Fogamzásgátló gyógyszerek: a magas ösztrogén tartalmú (50mg fölött) tabletták szedése ötszörösére növeli a kockázatot. Migrénes betegeknél a fogamzásgátló szedése mellet a stroke rizikója 13,9%.
Fizikai aktivitás: A rendszeres fizikai aktivitás igazoltan kedvező hatású a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának megelőzése szempontjából.
Étrend: a magas vérnyomás, koleszterinszint, a vércukor koncentráció, a túlsúly, az érelmeszesedés növeli a stroke rizikóját. Csökkentett sóbevitellel és megnövelt halfogyasztássa csökkenthetjük a kockázatot.

Betegségek, amik növelik a stroke rizikóját:

Magas vérnyomás: 3-4-szer nagyobb a rizikójuk. A magas vérnyomás kezelésével a stroke esetek 70%-a megelőzhető lehetne.
Szívbetegségek: A szív eredetű embólia a stroke-os esetek 15-20%-áért felelős, de fiatalabb korban még magasabb az arány.
Szívinfarktus: Akut szívinfarktust követően a szélütés előfordulási gyakorisága 1-2%/év.
Cukorbetegség: A szélütés kockázatát több mechanizmus révén növelheti. A cukorbetegség típusától és súlyosságától függően a stroke rizikó növekedése 2-3-szoros.

Forrás: www.r-medical.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése