Sokat hallottunk már az Omega-3 zsírsavak jótékony hatásáról. Már régebben is köztudott dolog volt, miszerint ezen zsírsavak fogyasztása a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikóját csökkentik. Az elmúlt években azonban a kutatók szorgos munkájának köszönhetően egyre több betegség kerül napvilágra, amelyekre a többszörösen telítetlen zsírsavaknak jótékony hatással van. Egy svéd tanulmány szerint a heti egyszeri olajos hal fogyasztása csökkentette a krónikus szívelégtelenség rizikóját azokhoz képest, akik egyáltalán nem, vagy csak kevés olajos halat fogyasztottak.Egyéb kutatások a többszörösen telítetlen zsírsavakkal kapcsolatban kimutatták, hogy azoknak védelmező hatása van az oxigén szabad gyökök okozta károsodásokkal szemben is. Továbbá olyan mechanizmusokat fedeztek fel, miszerint ezek a zsírsavak olyan molekulák termelését gátolják, amelyek a gyulladásos folyamatokat segítik elő, ezáltal védik a sejteket az idő előtti pusztulástól.

Az alábbi betegségekkel kapcsolatban bizonyították be, hogy megvéd tőlük az Omega-3: Alzheimer-kór, korai makula degeneráció, retinitis pigmentosa, idegsejtek ischemiás károsodása, különböző pszichiátriai betegségek: öngyilkossági hajlam, bipoláris depresszió, borderline személyiségzavar.
Javítja a memória- és figyelemzavaros betegek teljesítményét is. Ezen betegségek mind összefüggésbe hozhatók a sejtek pusztulásával, anyagcserezavarukkal, amelyre jótékony hatása van az omega-3 zsírsavaknak.
Sajnos a mai világban az Omega-3 és az Omega-6 szervezetünkbe bevitt aránya az optimális 1:1-ről elcsúszott az 1:10-re. Ez nagyon káros is lehet.
Az Ohio State University kutatói középkorú férfiak és nők egy csoportjánál vizsgálták a stressz, a depresszió és a táplálkozás kapcsolatát. A vizsgált alanyok mindegyike nagyfokú stressznek volt kitéve az élethelyzetükből adódóan. Mégis, különböztek abban, hogy a szervezetük hogyan válaszolt a depresszióra és a stresszre. Azok a személyek, akinek táplálékában az omega-6 zsírsavak sokszorosan felülmúlták az omega-3 zsírsavak mennyiségét, sokkal hajlamosabbá váltak a depresszió súlyos formájára és gyulladásos betegségekre. Az amerikai táplálkozásban gyakran hússzorosan felülmúlja az omega-6 zsírsavak mennyisége az omega-3 zsírsavakét, az egészséges arány viszont 4 : 1-hez, de még jobb a 2 : 1-hez - mondják a kutatók. A kutatás során valamennyi kísérleti személytől vérmintát vettek, hogy teszteljék az interleukin-6, a tumor nekrózis faktor-alfa és interleukin-6 receptor molekula mennyiségét a vérben. Emellett a résztvevők egy kérdőívet is kitöltöttek, amely a depressziójuk szintjét mérte. Azok, akik az omega-6 zsírsavból az omega-3-nak a sokszorosát fogyasztották, és a depressziónak több tünetéről számoltak be, a gyulladást előidéző markerekben is bővelkedtek. A kutatók ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a depresszió és a rossz összetételű, omega -6 és omega-3 zsírsavakat tekintve kiegyensúlyozatlan táplálkozás együttesen előmozdítják a gyulladásokat. Más kutatások pedig már ezt megelőzően rámutattak arra, hogy ha omega-3 zsírsavval kiegészítik a táplálékot, az előnyös hatással van a depresszióra, a szív- és érrendszeri betegségekre, a gyulladásokra és az autoimmun betegségekre.

Egy autoimmunnak nevezett
A betegség egyik tünete a pulzusszám megemelkedése, állandó, nyugalomban is magas volta. A 

A pajzsmirigy a nyak elülső részén, közvetlenül az ádámcsutka mögött helyezkedik el. Mivel az általa termelt hormon befolyásolja a
Túl- és alulműködés esetén is megnagyobbodhat, ezt golyvának vagy strumának nevezzük. Annyira megnőhet, hogy akadályozhatja a nyelést vagy a légzést. Legtöbb esetben nem okoz nagyobb gondot és magától visszafejlődik. Legtöbbször az
Itt elsősorban a megnagyobbodott pajzsmirigy okozta nyomási tünetekre kell gondolnunk.
Az
Ma
Magas inzulinszint a vérben.