Az
élet a sós őstengerekben keletkezett, ezért minden élőlény testnedvei
sósak. Egy átlagos testsúlyú ember kb. 250 gramm sót tartalmaz. A só
minden élőlény számára létfontosságú, csakúgy, mint a víz. A víz, a
kálium és a só együttesen szabályozzák a szervezet vízháztartását. A
sejten belüli víz háztartásért a kálium a felelős. A só vizet von el a
sejtekből, így biztosítja a sejten kívüli víz háztartást. Ahhoz, hogy
ezt az egyensúlyt
fenntartsuk, megfelelő mennyiségű víz, kálium és természetes só
bevitelre van szükségünk. Ha nem iszunk eleget, vízhiány lép fel, ezért a
szervezet a sejten kívüli vízháztartásból
veszi el a szükséges folyadékot, hogy életben tartsa a sejteket.
Szervezetünk a vesének parancsot ad, hogy sót tartson vissza, ami a
sejten kívüli vizet megköti. Vagyis az ödéma kialakulásáért a vízhiány a
felelős. Magas vérnyomást is okozhat, ha krónikusan a sejten kívüli
vízháztartásból kell vizet préselni a sejtekbe, mivel ezzel együtt
növelni kell a bepréseléshez szükséges nyomást.Ha eleget iszunk, sót mosunk ki a szervezetből. Ahogy csökken a só és nő a víz mennyisége, már nem kell a szervezetnek a vizenyő folyadékot visszatartani. Így meg tudunk szabadulni a szövetekben megkötött víztől. Tehát a sónak nagy szerepe van a vízháztartásban.
Friedrich C. Luft és munkatársai egészséges személyeknek nagy adag sót adtak infúzióban, és a kísérleti személyeknek megnőtt a vérnyomása. Remekül egybevágott minden: vannak magas vérnyomású emberek, akik valóban sok sót fogyasztanak, és ezeknél bizonyítható volt, hogy szervezetük visszatartja a sót. E sovány kis tényekből, vesebetegeken nyert eredményekből, meg patkányok és csimpánzokon szerzett eredményekből kibontakozott egy világméretű orvostudományi mozgalom, amely azt hirdette, hogy a civilizált világban megfigyelhető magas vérnyomás egyik fő okozója a magas só bevitel. A hiedelmek gyorsan állításokká alakultak át. A só-mítoszt magáévá tette az egészségügyi politika, és évtizedek óta harsogja a média, hogy csökkentsük a só fogyasztást. Százmilliók gyötrődnek a drasztikusan lecsökkentett napi só adag miatt, és kormányprogramokat szerveznek arra, hogy a népesség só fogyasztását akár azon az áron is lecsökkentsék, hogy az élelmiszercégeket támogatva, sószegény ételek kerüljenek forgalomba. Mindez rengeteg pénz.
Bár
az emberi nem genetikailag meglehetősen egységes, adott klímához
alkalmazkodott emberfajták között adaptív genetikai mutációk terjedtek
el. 2004-ben a Chicagói Egyetem genetikai kutatócsoportja bizonyította,
hogy a fokozott só visszatartásért felelős gén igen aktív típusa
található meg az Egyenlítőhöz közel élő népek körében, majd az
Egyenlítőtől távolodva egyre elterjedtebb egy olyan mutáció, amely már
"hibás", vagyis nem szolgálja a só visszatartást. Az Egyenlítő vidékén
élők körében ez az inaktív gén mindössze 6%-ban fordul elő,
Kelet-Ázsiában már az emberek 55%-ában, a japánok körében 77%-os
elterjedtséget mutat, és az európai emberek körében az arány 80-95%-os.
1984-ben az amerikai Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézet nagyszabású vizsgálatot indított, 52 népcsoportnál, vizsgálták meg egzaktul a napi só fogyasztást és nem találtak kapcsolatot a só fogyasztás és a vérnyomás között, pedig volt, ahol igen sok sót fogyasztottak. Az 52 népcsoport gyakorlatilag felölelte az egész világot, kezdve a brazíliai őserdőkben élő indiánokkal és befejezve pekingi lakosokkal.
Julian P. Midgley és munkatársai 1996-ban 56 vizsgálat adatait elemezték, és a só fogyasztás drasztikus csökkenésével magas vérnyomásúaknál 3.7 Hgmm-es (higanymilliméteres) szisztolés és 0.9 Hgmm-es diasztolés vérnyomáscsökkenést hoztak ki. Hugh Tunstall-Pedoe és munkatársai a Skót Szív Vizsgálatban 10 000 embert követtek 7 éven át, és azt a számukra váratlan eredményt kapták, hogy a só fogyasztás mindennemű - így a szív és érrendszeri eredetű halálozással szemben is-, védőfaktornak bizonyult.
Michael H. Alderman 1998-ban közölte eredményeit, 21 000 ember só fogyasztását és halálozását vizsgálva egy öt éves időszakban. Azt a meglepő eredményt kapta, hogy minél kevesebb sót fogyasztott valaki, annál valószínűbben halt meg. Külön elemezte a szív és érrendszeri betegségekből származó halálozást, és itt is ugyanazt kapta: a csökkent só fogyasztás fokozza a szívhalál valószínűségét.
Természetesen a természetes só fogyasztása ajánlott. (NaCl)
Só hatásai:
- Véd az elsavasodástól.
- Lélektani és érzelmi zavarok kezelésében is fontos. Depresszió kezelésénél a gyógyszerekkel is a sót próbálják helyettesíteni.
- Az agyban a szerotonin és a melatonin-szint állandóságának fenntartásában van szerepe. Ezek szabályozzák közérzetünket.
- Szükséges a rák megelőzésében és kezelésében. A rákos sejtek oxigén jelenlétében elpusztulnak. Ha elegendő víz van a szervezetben, és a só megnöveli a vér mennyiségét, akkor a keringő vérrel az oxigén mindenhova eljut. Így az immunsejtek bejutnak a rákszövetbe és elpusztítják azt. A dehidratáció gyengíti az immunrendszert.
- Izomzat és erőnlét fenntartásához fontos.
- Csökkenti a szívritmus zavarokat, szabályozza a vérnyomást.
- Fontos alvászavaroknál.
- Cukorbetegségnél a só segít a vércukor szintet egyensúlyban tartani és csökkenti az inzulin szükségletet.
- Fontos az idegsejtek közötti összeköttetésben és az információ feldolgozásában.
- Szükséges az emésztéshez.
- Tisztítja a tüdőt, a hörgőket és segít a slejm felszakításában.
- Nyelvre téve megállítja a száraz köhögést.
- Szükséges a hurut és az arcüreg lerakódásainak felszakításához.
- Fontos az ízületi gyulladás megelőzésében.
- Megakadályozza az izomgörcsöket.
- Megakadályozza a túlzott nyáltermelést.
- Csontozat megerősítéséhez szükséges.
- Fontos a libidó megőrzésében.
- Megvéd a visszerek és a hajszálér repedéstől.
Ismerkedjünk
meg most egy olyan ősi, apró gyümölccsel, amellyel szinte mindenki
találkozott már, de csak kevesen tudják, hogy amellett, hogy
kifejezetten finom, több betegség ellen is sikerrel harcol, sőt,
segítségünkre van az apróbb ráncok és szarkalábak elleni küzdelemben is.
A díszértéke mellett a növény áltermése rengeteg vitamint, és a
szervezet számára fontos anyagokat tartalmaz. A, B1, B2, P és K
vitaminban is gazdag, de fő vonzerejét a kiemelkedően magas C vitamin
tartalma jelenti. Ez ugyanis 10-szer akkora, mint a citromé, csak egy
kicsit nehéz hozzájutni. De megéri a próbálkozást, hiszen pektin,
flavonidok, cukor, alma- és citromsav, valamint sok cseranyag is
található benne. A csipkebogyó magas vitamintartalma miatt remek
A
felaprított és szárított gyümölcsből készült tea reggel élénkítő
hatású, nyáron hidegen alkalmas a nagy szomjúság oltására, télen pedig
forrón fogyasztandó. A csipkebogyó sok teakeverék alkotórésze;
mindenekelőtt azoké, amelyek a náthás időszakokban a megelőzést,
influenzában pedig a panaszok csökkenését szolgálják. A csipkebogyók
teája a C-vitamin-tartalom miatt immunerősítő és roboráló hatású,
influenzajárványok esetén megelőzésre, valamint náthás és lázas
megbetegedések, legyengült állapotok kiegészítő kezelésére való,
magnézium forrás, enzimaktivátor és gátolja a meszesedést. Serkenti a mellékvesék és a máj működését is. A csipkebogyótea gyenge hashajtóként és vizelethajtóként
is ismert, ajánlott vesekő, vesehomok kezelésére is. Kevéssé ismert,
hogy a csipkebogyók főzete külsőleg és belsőleg jól használható nehezen
gyógyuló sebek, fertőzések kezelésére. Lázas gyermekeknek ízleni szokott
a csipkebogyótea, tisztán vagy mézzel édesítve. Specifikus hatásokat
eddig nem tudtak kimutatni, bár enyhe hashajtó hatású, amit a
gyümölcssav okoz, és a magoknak enyhe vizelethajtó hatása van.
Közkedvelt még a túlérett csipkebogyóból készült lekvár (hecsedli) is. Étvágygerjesztő hatású, a reggeli "falatozást" segíti. Egyes vidékeken palacsintát is töltenek vele.










