2010. február 11., csütörtök

Az elektroszmog és hatásai

elektroszmog, sugárzás, alvási zavar, meridián rendszer, biorezonancia, amsatMinden olyan hatással szemben védekeznünk kell, amelyhez az evolúció során nem szoktunk hozzá. Beleszülettünk egy környezetbe, de mivel bonyolult biológiai szervezet vagyunk, nehezen tudunk alkalmazkodni a gyorsan változó világhoz. Ilyen az elektroszmog, amelynek összetevői az elektromos vezetékek, háztartási eszközök, számítógép, monitor, mobiltelefon, mikrohullámok, URH-, tv- és rádióadók sugárzásai. Sajnos az evolúciónk nem halad olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan fejlődik a technika.

Az idegrendszer szabályozza minden szervünk működését, és azok teljesítményét összehangolt rendszerbe szervezi. Az emberi szervezetnek ez az „internet-hálózata” kis és nagy szállító szövetekből áll, melynek hossza együttesen egymillió kilométer. A California Institute of Technology (Caltech) évekkel ezelőtt mágneses kristályokat fedezett fel az agyban. Ez igazolja prof. dr. Kirschvink kutatásait, aki erről Antennák az agyban címmel értekezést is írt. Hasonló felfedezést tett prof. dr. Varga András, a Heilderbergi Orvostudományi Egyetem tanára. A kutatások eredménye, hogy az agy legtöbb régiója grammonként 5 millió mágneses kristályt tartalmaz, de a fontos agymembránok legalább 100 milliót.

elektroszmog, sugárzás, alvási zavar, meridián rendszer, biorezonancia, amsatEzek az emberi agyban található magnetitek egymilliószor erősebben reagálnak a külső mágneses és elektromos mezőkre, mint bármely más biológiai anyag. Ez a felfedezés új diagnosztikai eljárást is létrehozott, a mágneses rezonancia vizsgálatot (MRI).

Az elektromos készülékek nemcsak készenléti üzemmódban, hanem kikapcsolt állapotban is árammezőket hoznak létre. A különböző távközlési szolgáltatók azt állították, hogy az általuk sugárzott jeleknek nincsenek egészségkárosító hatásai, de ezeket az állításokat az MRI és a biorezonanciás vizsgálatok cáfolják. Az Egyesült Államokban végeztek ezirányú kutatásokat, ahol 2000 leukémiás beteget vizsgáltak. 91%-uk elektromos vagy mágneses mezőben élt vagy dolgozott. Gyermekek esetében az arány még magasabb volt.

A természetben, a Föld belsejében mozgó töltések árama mágneses térerőt gerjeszt az északi és a déli pólus között. A fejünkben lévő több milliárd mágneses kristály ezt érzékeli. Ha nyugalmi állapotban vagyunk, és a fejünk nincs északnak, akkor a Föld mágneses tere folyamatosan frusztrálja testünk mágneses terét. Ezért fontos alváskor, hogy a fejünk északnak legyen, mert így testünk mágneses tere párhuzamos a Földével. Nagyon fontos, hogy alváskor az elektromos vezetékek mágneses vagy elektromos tere se frusztrálja a vegetatív rendszerünket. Ez két méter távolságot jelent minden készüléktől, fali vezetékektől, kivéve, ha azok földeltek és árnyékoltak, mert akkor közelebb is lehetnek. Nagyon fontos, hogy ingerszegény környezetben aludjuk, mert csak így tudunk alváskor megfelelően regenerálódni, és így tudjuk megfelelően kipihenni magunkat.

Egy brit felmérés (The Sleep Council) kimutatta, hogy háromból egy ember lefekvés előtt még ellenőrzi e-mailjét, internetezik vagy telefonál az ágyban. Többen nevezték meg a telefontöltést, mint lefekvés előtti legfontosabb dolgot, mint a fogmosást. Ráadásul a britek 9%-a inkább kávét iszik lefekvés előtt, mint vizet, további 9%-uk pedig alkoholt.

Biológiai hatása

Környezeti és egészségügyi hatásai még nem teljesen ismertek. A nyugati országokban, ahol már több évtizede az épületbiológusok ezekkel a jelenségekkel foglalkoznak rengeteg gyakorlati tapasztalat, eset bizonyítja, hogy a mérésekkel meghatározott terhelések csökkentése megszüntette az embereknél fellépő panaszokat. Nemcsak az elmélet, hanem gyakorlat is azt mutatja, hogy összefüggés van az elektroszmog és a szervezet zavarai között.

Hosszú ideje tartó elektroszmog terhelés esetén a következő tünetek léphetnek fel:

elektroszmog, sugárzás, alvási zavar, meridián rendszer, biorezonancia, amsatAz AMSAT-HC®, mint az egyik legkorszerűbb képalkotó diagnosztikai és terápiás orvosi készülék, ezzel szemben a szervezet működését és állapotát holisztikus megközelítéssel tárja fel, azaz figyelemmel az összefüggésekre és ok-okozati kölcsönhatásokra.

Az AMSAT-HC® a hagyományos orvosi diagnosztika mellett alternatív-orvosi-természet-gyógyászati diagnózist is lehetővé tesz, mint pl.: nem megfelelő bélflóra, elektroszmog-, toxikus-, nehézfém-terheltség, máj-gyengeség, lépterheltség, stressz-állapot, de kimutathatók vele hormonális vagy anyagcsere zavarok is.

A szervezet egészének vagy egyes részei működésének megjelenítésével lehetőség nyílik a megközelítések összekapcsolására is.

a.) Funkció, azaz a belső szervek működésének állapota
b.) Struktúra, azaz kimutatható-e már szöveti elváltozás
  • elektroszmog, sugárzás, alvási zavar, meridián rendszer, biorezonancia, amsatSol állapot: fokozott keringés, túlsavasodás, hydratáció, görcsök, átmeneti stressz, nyirokpangás, gyulladás, megemelkedett testhőmérséklet, ionfelhalmozódás, chaos (allergiák, rák), megemelkedett hormonszint, általánosan: gyulladt, akut állapotot, míg a
  • Gel állapot: keringési zavarok, bázikus pH-érték, kiszáradás, tartós stressz, testhőmérséklet-csökkenés, ionhiány, merevség (szklerózis, degeneráció), lecsökkent hormonszint, általánosan: krónikus állapotot mutat; tehát a működési zavarok okoztak-e már degeneratív elváltozásokat, morfológiai struktúraváltozásokat.
c.) Rizikó a fenti két állapot összefoglalása, mely feltárja a jövőbeli kockázatokat.

  • Ön is alvási zavarokkal küzd?
  • Gyakran kimerült?
  • Sokat tartózkodik elektromos berendezések közelében?
  • Ön is a mobil telefonja közelében alszik?
Ezek az elektroszmog terheltség esetleges jelei! Ne habozzon, keresse fel rendelőnket és mi segítünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése