
Az
élet a sós őstengerekben keletkezett, ezért minden élőlény testnedvei
sósak. Egy átlagos testsúlyú ember kb. 250 gramm sót tartalmaz. A só
minden élőlény számára létfontosságú, csakúgy, mint a víz. A víz, a
kálium és a só együttesen szabályozzák a szervezet vízháztartását. A
sejten belüli víz háztartásért a kálium a felelős. A só vizet von el a
sejtekből, így biztosítja a sejten kívüli víz háztartást. Ahhoz, hogy
ezt az
egyensúlyt
fenntartsuk, megfelelő mennyiségű víz, kálium és természetes só
bevitelre van szükségünk. Ha nem iszunk eleget, vízhiány lép fel, ezért a
szervezet a
sejten kívüli vízháztartásból
veszi el a szükséges folyadékot, hogy életben tartsa a sejteket.
Szervezetünk a vesének parancsot ad, hogy sót tartson vissza, ami a
sejten kívüli vizet megköti. Vagyis az ödéma kialakulásáért a vízhiány a
felelős. Magas vérnyomást is okozhat, ha krónikusan a sejten kívüli
vízháztartásból kell vizet préselni a sejtekbe, mivel ezzel együtt
növelni kell a bepréseléshez szükséges nyomást.
Ha eleget iszunk, sót mosunk ki a szervezetből. Ahogy csökken a só és nő
a víz mennyisége, már nem kell a szervezetnek a vizenyő folyadékot
visszatartani. Így meg tudunk szabadulni a szövetekben megkötött víztől.
Tehát a sónak nagy szerepe van a vízháztartásban.
Friedrich C. Luft és munkatársai egészséges személyeknek nagy adag sót adtak infúzióban, és a kísérleti személyeknek megnőtt a
vérnyomása.
Remekül egybevágott minden: vannak magas vérnyomású emberek, akik
valóban sok sót fogyasztanak, és ezeknél bizonyítható volt, hogy
szervezetük visszatartja a sót. E sovány kis tényekből, vesebetegeken
nyert eredményekből, meg patkányok és csimpánzokon szerzett
eredményekből kibontakozott egy világméretű orvostudományi mozgalom,
amely azt hirdette, hogy a civilizált világban megfigyelhető magas
vérnyomás egyik fő okozója a magas só bevitel. A hiedelmek gyorsan
állításokká alakultak át. A só-mítoszt magáévá tette az egészségügyi
politika, és évtizedek óta harsogja a média, hogy csökkentsük a só
fogyasztást. Százmilliók gyötrődnek a drasztikusan lecsökkentett napi só
adag miatt, és kormányprogramokat szerveznek arra, hogy a népesség só
fogyasztását akár azon az áron is lecsökkentsék, hogy az
élelmiszercégeket támogatva, sószegény ételek kerüljenek forgalomba.
Mindez rengeteg pénz.

Bár
az emberi nem genetikailag meglehetősen egységes, adott klímához
alkalmazkodott emberfajták között adaptív genetikai mutációk terjedtek
el. 2004-ben a Chicagói Egyetem genetikai kutatócsoportja bizonyította,
hogy a fokozott só visszatartásért felelős gén igen aktív típusa
található meg az Egyenlítőhöz közel élő népek körében, majd az
Egyenlítőtől távolodva egyre elterjedtebb egy olyan mutáció, amely már
"hibás", vagyis nem szolgálja a só visszatartást. Az Egyenlítő vidékén
élők körében ez az inaktív gén mindössze 6%-ban fordul elő,
Kelet-Ázsiában már az emberek 55%-ában, a japánok körében 77%-os
elterjedtséget mutat, és az európai emberek körében az arány 80-95%-os.
1984-ben az amerikai Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézet nagyszabású
vizsgálatot indított, 52 népcsoportnál, vizsgálták meg egzaktul a napi
só fogyasztást és nem találtak kapcsolatot a só fogyasztás és a
vérnyomás között, pedig volt, ahol igen sok sót fogyasztottak. Az 52
népcsoport gyakorlatilag felölelte az egész világot, kezdve a brazíliai
őserdőkben élő indiánokkal és befejezve pekingi lakosokkal.
Julian P. Midgley és munkatársai 1996-ban 56 vizsgálat adatait
elemezték, és a só fogyasztás drasztikus csökkenésével magas
vérnyomásúaknál 3.7 Hgmm-es (higanymilliméteres) szisztolés és 0.9
Hgmm-es diasztolés vérnyomáscsökkenést hoztak ki. Hugh Tunstall-Pedoe
és munkatársai a Skót Szív Vizsgálatban 10 000 embert követtek 7 éven
át, és azt a számukra váratlan eredményt kapták, hogy a só fogyasztás
mindennemű - így a szív és érrendszeri eredetű halálozással szemben
is-, védőfaktornak bizonyult.
Michael H. Alderman 1998-ban közölte eredményeit, 21 000 ember só
fogyasztását és halálozását vizsgálva egy öt éves időszakban. Azt a
meglepő eredményt kapta, hogy minél kevesebb sót fogyasztott valaki,
annál valószínűbben halt meg. Külön elemezte a szív és érrendszeri
betegségekből származó halálozást, és itt is ugyanazt kapta: a csökkent
só fogyasztás fokozza a szívhalál valószínűségét.
Természetesen a természetes só fogyasztása ajánlott. (NaCl)
Só hatásai:
- Véd az elsavasodástól.
- Lélektani és érzelmi zavarok kezelésében is fontos. Depresszió kezelésénél a gyógyszerekkel is a sót próbálják helyettesíteni.
- Az agyban a szerotonin és a melatonin-szint állandóságának fenntartásában van szerepe. Ezek szabályozzák közérzetünket.
- Szükséges a rák megelőzésében és kezelésében. A rákos sejtek
oxigén jelenlétében elpusztulnak. Ha elegendő víz van a szervezetben,
és a só megnöveli a vér mennyiségét, akkor a keringő vérrel az oxigén
mindenhova eljut. Így az immunsejtek bejutnak a rákszövetbe és
elpusztítják azt. A dehidratáció gyengíti az immunrendszert.
- Izomzat és erőnlét fenntartásához fontos.
- Csökkenti a szívritmus zavarokat, szabályozza a vérnyomást.
- Fontos alvászavaroknál.
- Cukorbetegségnél a só segít a vércukor szintet egyensúlyban tartani és csökkenti az inzulin szükségletet.
- Fontos az idegsejtek közötti összeköttetésben és az információ feldolgozásában.
- Szükséges az emésztéshez.
- Tisztítja a tüdőt, a hörgőket és segít a slejm felszakításában.
- Nyelvre téve megállítja a száraz köhögést.
- Szükséges a hurut és az arcüreg lerakódásainak felszakításához.
- Fontos az ízületi gyulladás megelőzésében.
- Megakadályozza az izomgörcsöket.
- Megakadályozza a túlzott nyáltermelést.
- Csontozat megerősítéséhez szükséges.
- Fontos a libidó megőrzésében.
- Megvéd a visszerek és a hajszálér repedéstől.
Forrás: http://www.tenyek-tevhitek.hu/somitosz.htm
